Hasznos tudnivalók 2011-2012

Labor-feltételek | Pontok (évközi tevékenyég) | Vizsga | Jegy


Labor-feltételek
Laboron a megjelenés kötelező. 2-nél több hiányzás esetén az első, 5-nél több esetén pedig a második vizsgaidőszakban sem lehet vizsgára jelentkezni.
Az előadásokon lesznek rövid felmérők. Egy alkalommal elérhető pontszám 4.

1. Feladatok feltöltése
Az állományokat tömörítve (!) kell feltölteni az alábbi weboldalon:

www.scs.ubbcluj.ro/~labhu/laborok.php

2. A feladatok hozzáférhetősége/bemutatása

Az e-mailben küldött feladatokat, illetve amelyek nem tartalmazzák a fenti elemeket nem vesszük figyelembe. Azokat a feladatokat is fel kell tölteni, amelyek órán esetleg be voltak mutatva. A feltöltés és nem a bemutatás dátuma számít.


Akinek korábbi évekből maradt el a web programozás vizsga, arra ugyanúgy érvényesek a fenti feltételek mindaddig, amíg nem egyeztettünk valamit másképpen. Ezt személyesen (esetleg mailen keresztül) lehet megtenni, lehetőleg félév elején.



Évközi tevékenység során szerezhető pontok:

          * * *



Vizsga: A vizsga két részből áll:


A vizsgán való részvétel feltételei:



A végső jegyet az (összegyűjtött összpontszám)/10 adja, ahol
az összegyűjtött összpontszám a következőt jelenti:

A végső jegy kiszámításánál figyelembe vett pontokat három különböző módon lehet összegyűjteni:

  1. elméleti vizsga: max. 40 pont
  2. projekt: a követelményeknek való maximális megfelelés esetén 40 pont (illetve további pluszpontokat lehet szerezni)
  3. az évközi tevékenység során összegyűjtött pontszámból (laborházik, kurzuson szerzett pontok, pluszpontok), ami 80% fölött van (1% –> 1pont), az hozzászámít a végső jegyhez
Megj.: Aki a projektet már bemutatta az utolsó két hét valamelyikén, és a projektre kapott pontszámot az évközi tevékenységgel szerzett
(80% fölötti, 1% –> 1pont) pontszámmal összeadva megszerzett legalább 80 pontot, annak elméleti vizsga nélkül megvan a 10-e.


Átmenő jegyhez szükséges feltételek: