Kicsi korom óta pedagógus szerettem volna lenni. Akkor még nem így fogalmazódott meg bennem, hanem úgy, hogy tanító, majd tanár. Mindig felnéztem az engem tanító pedagógusokra. Líceumi éveim alatt a Szilágycsehi Elméleti Líceum matematika-fizika szakán döntöttem el, hogy matematikatanári pályára megyek. Ebben a döntésemben hatalmas szerepe volt Bara Sándor matematikatanáromnak, aki most is abban az iskolában oktatja a nebulókat.

1994-ben felvételiztem a Kolozsvári Babeș–Bolyai Tudományegyetem matematika szakára. Egyből sikerült. Az első év kissé nehéz volt számomra, mert meg kellett szokni azt, hogy nem naponta kérik a tananyagot, de a vizsgaidőszakban keményen rá kell kapcsolni. Nagyon sok mindent köszönhetek az egyetemi tanáraimnak. Varga Csaba a mértan vizsgára követelte az akkori mértan tankönyv összes feladatát is. Szenkovits Ferenc a csillagászat érdekes világát tárta fel előttünk. Kolumbán József tanár úr szigorúságától mindenki félt. Kassay Gábor viszont a vizsgák és a kurzusok keménységét a kirándulásokon alkalmazott baráti viszonnyal kompenzálta.

Nagyon szép évek voltak. Ehhez hozzájárult az is, hogy fantasztikus baráti társaság alakult ki, akikkel még most is tartjuk a kapcsolatot. Volt már több találkozónk, még 7 éves is.

1998-ban befejezve az egyetemet, Aradra kerültem, ahol már az első évben sikerült versenyvizsgával az akkori 1-es Számú Általános Iskolába kerülnöm matematikatanárnak. 2001-ben nagy lépés volt az aradi magyarság számára az, hogy az 1-es iskola magyar tagozata átköltözött a líceumi osztályok mellé, így alakult meg az aradi Csiky Gergely Főgimnázium, Arad egyetlen olyan iskolája, amelyben előkészítő osztálytól kezdve XII. osztályig magyarul történik az oktatás.

2014 elejétől iskolánk aligazgatója lettem, emiatt sokkal nagyobb feladat hárul rám, nem csak a diákok matematikatudása függ a munkámtól. Bár ilyen téren büszke vagyok arra, hogy diákjaim már a matematikaversenyek nemzetközi szakaszán is megállják helyüket. Tavaly egy nemzetközi második és harmadik helyezésért a Bukaresti Országházban tüntettek ki a diákokkal együtt.

Nekünk, szórványban tanító tanároknak nem könnyű a feladatunk. De igyekszünk megfelelni úgy a tanítás terén, mint a magyarságtudatunk erősítésében. Mindig úgy gondoltam, hogy nagy előny számomra, hogy anyanyelvemen tanulhatok, bár az ország nyelvével sem volt gondom. Gyerekeim, (az egyik nyolcadik osztályt, a másik ötödiket végzett) ugyanúgy anyanyelvükön tanulnak. Tisztában vagyok azzal, hogy előnyben vannak a román iskolát végzett társaikkal szemben, mert a két nyelv alapos ismerete többet jelent.

Sebő Ferenc mondatát szeretném idézni: „A hagyományt nem ápolni kell, hisz nem beteg. Nem őrizni kell, mert nem rab. Hagyományaink csak akkor maradhatnak meg, ha megéljük őket!” Ezt betartva, iskolánk mindent megtesz, hogy a diákjai büszkék lehessenek arra, hogy ebben az iskolában tanulnak. Ugyanúgy, mint ahogy én is büszke vagyok arra, hogy a szilágycsehi iskola, és a kolozsvári BBTE magyar diákja lehettem.