Középiskolai tanulmányaimat a Dicsőszentmártoni Elméleti Líceumban (jelenleg Andrei Bârseanu Elméleti Líceum) 1996-ban fejeztem be matematika–fizika szakon. Ugyanebben az évben felvételiztem a Babeş–Bolyai Tudományegyetem informatika szakára, de sajnos vagy nem, ezt most sem tudnám megmondani, csak a matematika szakra jutottam be (ha jól emlékszem az első voltam a vonal alatt). Így kerültem az egyetem matematika szakára, amelyen – bevallom –, nem volt könnyű sem a felvételi vizsgán megfelelő eredményt elérni, sem az egyetemi évek során a megfelelő követelményeknek eleget tenni, ahol kiváló tanáraink mint Varga Csaba, Németh Sándor, Szenkovits Ferenc, Kolumbán József, Kristály Sándor és még sokan mások elég magasra helyezték a lécet.

Mivel kisvárosi fiatal voltam, nem volt a legkönnyebb megszokni a nagyvárost, talán magát a várost nem is szoktam meg, de ott voltak az évfolyamtársaim, csoporttársaim, és a társaságuk megkönnyítette az ottlétemet. Ha most visszagondolok, akkor nagyon is jó volt a Kolozsváron eltöltött pár év.

Tanulmányaim elvégzése után kikerültem a nagybetűs életbe. Most is emlékszem, amikor Varga Csaba tanár úr gyakran említette első éven, hogy most semmi gondunk, de meglátjuk majd, amikor befejezzük tanulmányainkat, akkor jönnek az igazi gondok: munkahelykeresés, családalapítás, valamint egyéb „apróságok”. És igaza volt.

2000-ben mint frissen végzett tanár, részt vettem a versenyvizsgán, de csak helyettesítői állást szereztem a szülővárosom melletti Héderfáján, majd 2001 szeptemberétől a Dicsőszentmártoni Elméleti Líceumba kerültem, egykori iskolámba, most nem diákként, hanem tanárként. Mindmáig itt dolgozom, ahol egy kevéssel több, mint 200 magyar diák tanul (a kb. 750 diákból). 2007-től az igazgató-helyettesi tisztséget is betöltöm. 2010-ben szereztem meg az I. fokozatot, Varga Csaba tanár úr volt a dolgozatom elkészítésének tudományos vezetője.

Jelenleg is egyetemista vagyok a nagyszebeni Lucian Blaga Egyetemen, ahol oktatásmenedzsment szakon posztgraduális tanulmányaimat az idén fogom befejezni. Amennyiben tudunk, diákjainkkal részt veszünk a matematikaversenyeken; az olimpiászon kívül a legnépszerűbb a Zrínyi Ilona Matematikaverseny, amelyen rendszeresen kb. 70 diák vesz részt iskolánkból.

Igazgatóhelyettesi szemmel szórványkörnyezetben kissé megváltozik az iskola, a diákok, valamint a tanulás perspektívája. Sokkal fontosabbá válik az, hogy a diákok anyanyelvükön tanuljanak, ne futamodjanak meg az anyanyelvük használata elől csak azért, mert a másik tagozaton egy tantárggyal kevesebbet tanulnak, és talán a szigorúság sem olyan hatalmas. Emlékeim szerint ez az egyetemen is hasonló volt: a magyar tagozaton kisebb jegyeink voltak, és nem azért, mert mi gyengébb képességűek lettünk volna, mint a többiek. De utólag beigazolódott, hogy ez valójában hasznunkra vált. Remélem, hogy majd diákjaink is belátják, hogy ez az ők esetükben is így történik.