Ha szétnézünk a Facebook óriási képáradatában, többé-kevésbé hasonló látvány fogad bennünket: mosolygós profilfotók, tájak, megosztások, bejelölések. De vajon ki fényképeződne az egyetem előtt, vagy netalán az előadóteremben (a ballagási alkalmakon kívül)? Arra gondoltam, hogy egy rövid kísérletet végzek. Néhány ismerősömnek mutattam két képet, és a következő kérdést tettem fel: szerinted milyen pillanatot örökítenek meg? Nos, a válaszok közül kevés közelíti meg a valóságot. Ímhol a képek, alattuk pedig olvashattok néhány véleményt:

– Egy csapat megbeszéli terveit. Ötletbörze. Megbeszélés. Döntéshozatal készül!
– Szerintem egy verseny van megörökítve, ahol meg volt adva egy téma, amit az első képben megbeszélnek, a másodikban pedig előadják.
– Egy csoportmunka, ami időre és kreativitásra megy; az elsőn megbeszéli a csoport, a másodikon előadja.

– Itt valami feladvány, amit ti kell megoldjatok, vagy amit ti adtok majd másoknak, de előbb ti is kipróbáljátok, hogy milyen is, és nagyon élvezitek… valami kísérletféleség.
– A másodikon pedig valószínűleg épp készültetek valamit építeni az asztalon lévő kellékekből; hogy pontosabban mi lehetett a tét, azt nem tudom, ki tudja a legmagasabb építményt készíteni, ki tudja a leghamarabb elkészíteni mindent felhasználva, ki tud a legkevesebb lépésből az összes kelléket felhasználni stb.
– A másodikon, ha jól látom, változott a csapat összetétele is kicsit, és itt már kreatív foglalkozásról van szó. Poharak, játékautók, „borkángumik”, papír, olló, ragasztószalag, hmmm esetleg gyakorlatba helyeződik a feladat, amit fentebb megbeszéltetek? A kellékekből nem jövök rá, hogy mi is a végcél, de valami játékos, praktikus tevékenység, az biztos.

Elárulok pár tényt e képekről: a kolozsvári Babeș-Bolyai Tudományegyetem Mathematicum épületének Pi (π) termében, októberi, illetve novemberi alkalmakkor, minden esetben (késő) délután, tehát igenis az egyetemen és tanóra alatt születtek. A szereplők informatikusok: mesteris hallgatók, többségükben olyanok, akik a napi nyolc óra programozás után érkeztek „kurzusra”. Vállalati szoftvertervezés és –fejlesztés a szak neve, a tantárgyé pedig Agilis módszerek és enterprise szoftverfejlesztési stratégiák. És akkor jöjjenek a válaszok is: az első képen egy olyan helyzet állt fenn, hogy ahányan voltunk, behunyt szemmel kitapogattunk egy elrejtett tárgyból egy résznyit, aztán össze kellett illesztenünk a teljes képet – egy plüss pónilóról volt szó. A második képen (teljesen más napon és más összetételű csoportban) egy gyártósort készültünk felállítani, mindenkinek volt valamilyen feladata a végtermék előállításában.

Ahogy azt az ötletbörze válaszai is bizonyítják, a látszat néha csal: kevesen gondolták azt, hogy egyetemi környezetet látnak, és sokan meglepődtek, amikor kiderült, hogy a szereplők informatikusok. Tulajdonképpen mi, a résztvevők sem számítottunk mindarra, amiben a két hét alatt részünk volt: játékos módszerekre, csoportmunkára, beszélgetésekre, melyek révén észrevétlenül is elsajátíthattuk azokat a módszereket, amelyek az agilis szoftverfejlesztés mindennapjait képezik. A legelső nap azzal kezdődött, hogy mindenki bemutatkozott, arra összpontosítva, hogy pontosan mivel foglalkozik és miért választotta ezt a szakot; a többségében programozókból álló társaság úgy érezte, hogy ideje kilépnie a megszokott rutinból, és valami újat, gyakorlatiasat és hasznosat tanulnia – most már csak az idő fogja visszaigazolni, hogy sikerült-e vagy sem.

Az ezt követő alkalmakon a megszokottól eltérően alakult minden; eleinte kicsit nehéz volt megszokni, hogy rossz válasz márpedig nem létezik – a cél mindvégig inkább a megértés, mintsem a megtanulás volt, hisz az agile-ra nincs egyetlen pontos recept, amit majd munkahelyeinken alkalmazhatunk. Egy sor kódot sem írtunk, nem tanultunk új programozási nyelvet vagy nem tanulmányoztunk új fejlesztői környezeteket, viszont olyan kulcsszavakkal dobálóztunk, mint egyének és közreműködések, működő szoftver, ügyfélnek átadott érték, válasz a változásra, önszerveződés, közös célok, grooming meeting, sprint planning, közvetlen kommunikáció, üzleti érték stb.

Alig az első félévben, még csak pár tantárgy után úgy érzem, hogy az agile szoftvertervezés tantárgyon túl a „magyar szofteng” szaknak az a lényege, hogy az elméleteken túlmutató, gyakorlatias módon álljunk hozzá az informatikához, és lépjünk ki a kényelmi zónánkból – legalábbis engem erre késztet. A magam részéről még annyit mondhatok, hogy már alig várom, hogy kipróbálhassam a két hét alatt hallottakat, és hiszem, hogy nem csak az informatika területén lesz alkalmam rá, hanem akár a mindennapi életben is.

Deák Anna