A valóság túlszárnyalja a filmet.
Fedezd fel a Matematika és Informatika Kart 8 percben!

Beszámoló a MASCIL projekt tevékenységeiről – 2014/2015-ös tanév, I. félév

Beszámoló a MASCIL projekt tevékenységeiről – 2014/2015-ös tanév, I. félév
A MASCIL (Mathematics and Science for Life) projekt a 2014–2015-ös tanév I. félévében kezdett teljes kapacitással működni. Eddig nagyrészt előkészítő munkálatok zajlottak, de ebben a félévben elkezdődtek a továbbképzők, a tananyagok kipróbálása, a workshopok szervezése. Minden hónapban a projekt kijelöl egy tevékenységet, és azt több ország több iskolájában kivitelezik, majd erről nemzetközi szinten lesz videokonferencia,

A II. félévi szociális ösztöndíjakra és a betegségi támogatásra vonatkozó tudnivalók, 2014–2015-ös tanév

Mindazon hallgatók, akik szociális ösztöndíjat vagy betegségi támogatást igényelhetnek a 2014–2015-ös tanév II. félévére, a szükséges iratokat 2015. február 25. és március 3. között adhatják le a kari titkárságon, naponta 9:00 és 12:00 óra között. A nettó jövedelem igazolásához szükséges dokumentumokat a következő hónapokra kell benyújtani: 2014. november, 2014. december és 2015. január. Az országos minimálbér összege: 670 lej –

A II. félévi tanulmányi és érdemösztöndíjakra vonatkozó tudnivalók, 2014–2015-ös tanév

A 2014–2015-ös egyetemi tanév II. félévére szóló tanulmányi és érdemösztöndíjak igénylése érdekében a hallgatók 2015. március 2. és 6. között (09:00–12:00) jelentkezhetnek a kari titkárságon, hogy aláírhassák az I. félévi tanulmányi átlagot tartalmazó listákat, ugyanis ennek alapján valósul meg az ösztöndíjak odaítélése.

Sikertörténetek: Nagy Olga, Arany János Elméleti Líceum, Nagyszalonta

Sikertörténetek: Nagy Olga, Arany János Elméleti Líceum, Nagyszalonta
Mint a kisgyerekek többségére, rám is mélyen hatott tanító nénimnek a személyisége. Tiszteltem, felnéztem rá, olyan akartam lenni, mint ő, ezért úgy döntöttem, én is tanító néni leszek. Az élet azonban másként hozta. A kilencedik osztályba való felvételi során nem jutottam be a nagyváradi Pedagógiai Líceumba, így középiskolai tanulmányaimat matematika-fizika szakon szülővárosomban, Nagyszalontán végeztem. Mivel

XVIII. Erdélyi Tudományos Diákköri Konferencia

XVIII. Erdélyi Tudományos Diákköri Konferencia
2015. május 21. és 24. között szervezik meg Kolozsváron a 34 szekcióban meghirdetett XVIII. Erdélyi Tudományos Diákköri Konferenciát. Az ETDK egy olyan kihívás, amelyben a reál- és humántudományok különböző területein romániai és külföldi felsőoktatási intézmények hallgatói összemérhetik saját kutatási eredményeiket, szakmai tudásukat. A kolozsvári ETDK elismertségét bizonyítja, hogy ez az egyedüli erdélyi reál- és humántudományi konferencia, amelyen

A záróvizsgához és a magiszteri felvételihez szükséges nyelvvizsgák megszervezésére vonatkozó pontosítások

A záróvizsgához és a magiszteri felvételihez szükséges nyelvvizsgák megszervezésére vonatkozó pontosítások - a BBTE Rektori Hivatalának 2015. február 11-én kiadott 2770-es számú közleménye

Országos Informatika Tantárgyverseny egyetemi hallgatók számára (ONIS 2015)

Részletek a Matematika és Informatika Kar román nyelvű honlapján.

A romániai állami felsőoktatási intézmények 2015-ös alapfinanszírozása és kiegészítő finanszírozása fordított költségvetési alapok kiutalásának módszertana

A romániai állami felsőoktatási intézmények 2015-ös alapfinanszírozása és kiegészítő finanszírozása fordított költségvetési alapok kiutalásának módszertanára vonatkozó 3185/2015-ös számú Miniszteri rendelet (megjelent Románia Hivatalos Közlönyének 108/11.02.2015-ös számában)

MindCoding 2015 – nemzetközi algoritmika verseny

MindCoding 2015 – nemzetközi algoritmika verseny
A Societatea Hermes (a kolozsvári BBTE Matematika és Informatika Kar diákszervezete) és a Matematika és Informatika Kar Diáktanácsa közös szervezésében kerül sor a MindCoding 2015 nemzetközi algoritmika verseny második fordulójára. A verseny 4 online fordulóból áll, és a www.mindcoding.ro honlapon zajlik, majd az utolsó, döntő fordulóra Kolozsváron kerül sor 2015 áprilisában, a Matematika és Informatika Kar támogatásával. A versenyre, a

Sikertörténetek: Bálint Attila Sándor, Művészeti Líceum, Marosvásárhely

Sikertörténetek: Bálint Attila Sándor, Művészeti Líceum, Marosvásárhely
1996-ban végeztem a szilágycsehi elméleti líceum matematika-fizika osztályában. Örömömre első próbálkozásra felvettek a Babeş–Bolyai Tudományegyetem matematika szakára, amelynek alapképzését 1996 és 2000 között végeztem el, majd a mechanika, a csillagászat és az informatika területén folytattam magiszteri és posztgraduális tanulmányaimat. Jelenleg a marosvásárhelyi Művészeti Líceum matematikatanára vagyok 2003 óta. Az első években kissé nehéz volt lépést