Kategória archívum: Versenyek középiskolásoknak
III. Országos Magyar Matematika Olimpia – XXX. Erdélyi Magyar Matematikaverseny, Déva
A romániai közoktatásban magyar nyelven tanuló és a matematikát kedvelő diákok, az ötödik osztályosoktól kezdve a tizenkettedikesekig, ebben az évben is összemérhették tudásukat a harmadik alkalommal megrendezett országos olimpiai döntőn, amelynek idén a dévai Téglás Gábor Elméleti Líceum adott otthont 2020. február 11. és 16. között. Az Erdélyi Magyar Matematikaversenyként harminc éve útjára indult hagyományos
Díjátadó ünnepség a BBTE Matek-Infó verseny keretében
A Pallas Athéné Domus Educationis (PADE) alapítványtól kapott pályázati támogatásból a Babeș–Bolyai Tudományegyetem megjutalmazta a BBTE Matek-Infó versenyen jó eredményeket elért középiskolás diákokat, akik matematikából az első 12 helyen szerepeltek (magyar tagozat). A díjakkal járó pénzjutalomról – az elért eredmények függvényében – az egyetemi és kari szintű pályázati koordinációs bizottság döntött. A BBTE Magyar Matematika és Informatika
Emelt szintű matematika versenyfelkészítők XI–XII. osztályosoknak
A BBTE Magyar Matematika és Informatika Intézetének oktatói emelt szintű versenyfelkészítőket tartanak matematikából, az alábbi program szerint: 2018. február 18., 10:00–14:00 Sorozatok (András Szilárd), feladatlap 2018. február 20., 16:00–20:00 Lineáris algebra versenyfeladatok (Kajántó Sándor) A felkészítők helyszíne: Babeș–Bolyai Tudományegyetem, Kolozsvár, Ploiești (Hosszú) utca 23–25., Mathematica épület, „e” terem A versenyfelkészítő program a BBTE „HÍD – Az iskolától az egyetemig” projektje
I. Országos Magyar Matematika Olimpia, Szováta – 2018
2018. január 31. és február 4. között Szovátán, a Domokos Kázmér Szakközépiskolában zajlott az Erdélyi Magyar Matematikaverseny XXVIII. alkalommal megrendezett országos döntője, amely ettől az évtől kezdődően a Nemzeti Oktatási Minisztérium hivatalos versenynaptárában országos olimpiaként szerepel, és az új megnevezése Országos Magyar Matematika Olimpia. A versenyen való részvétel jogát, a megyei selejtezőkön elért eredményeik alapján, 126 általános
Felkészítők programja és tematikája a Matematika és Informatika Karra felvételiző középiskolás diákok számára – 2018
Készülünk a 2018-as felvételire! A korábbi évek hagyományát folytatva, a Babeș–Bolyai Tudományegyetem Matematika és Informatika Karának oktatói a 2017–2018-as egyetemi tanévben is ingyenes felvételi felkészítőket tartanak matematikából és informatikából, hogy a jelentkezőknek lehetőséget biztosítsanak az egyetemi felvételire, valamint a BBTE Matek-Infó versenyre, amely 2018. március 25-én, vasárnap 09:00 órakor kezdődik. A felvételi felkészítők helyszíne: Kolozsvár, a Babeş–Bolyai
Tudományos Diákkörök Erdélyi Konferenciája – Bethlen Gábor Kollégium, Nagyenyed, 2017
2017. december 9-én megrendezésre került a 16 éves múlttal rendelkező Tudományos Diákkörök Erdélyi Konferenciája, a budapesti székhelyű Kutató Diákok Országos Szövetsége és a nagyenyedi Bethlen Gábor Kollégium közös szervezésében. Ez a rendezvény a TUDOK konferencia erdélyi szakaszának minősül, amelyen a matematika, az informatika és a műszaki tudományok szekcióban összesen 8 középiskolás diák mutatta be dolgozatát. A
BBTE Matek-Infó verseny: mindazok figyelmébe, akik befizették a részvételi díjat, de szeretnének visszalépni
Azok a jelentkezők, akik beiratkoztak a versenyre, de mégsem vesznek részt (hiányzók), nem fogják visszakapni a részvételi díjat. A verseny részvételi díjának visszafizetését nem írja elő a 2016-os BBTE Matek-Infó verseny szabályzata. Ennek ellenére, azok a jelentkezők, akik szeretnének visszalépni, kérvényezhetik a befizetett részvételi díj visszatérítését 2016. április 12-ig (kedd 10:00 óráig), az admitere@cs.ubbcluj.ro e-mail címen, és visszakaphatják
XXVI. Erdélyi Magyar Matematikaverseny
2016. február 11. és 14. között Zilahon zajlott az Erdélyi Magyar Matematikaverseny XXVI. alkalommal megrendezett országos döntője. A versenyen Erdély 14 megyéjéből 124 diák vett részt. A fiatalok hagyományos módon két próba keretében mérték össze tudásukat. Az első napon a hazai tanterveknek megfelelő feladatokat, míg a második napon a nemzetközi döntő tematikájához igazodó feladatokat kellett
MindCoding 2016 – algoritmika verseny
A Societatea Hermes (a kolozsvári BBTE Matematika és Informatika Kar diákszervezete) és a Matematika és Informatika Kar Diáktanácsa közös szervezésében harmadszorra kerül sor a MindCoding 2016 programozói versenyre. A verseny 4 online fordulóból áll, és a www.mindcoding.ro honlapon zajlik. Az első helyezést elérő versenyzők bekerülnek a döntőbe, amelyre Kolozsváron kerül sor 2016. május 13. és 15. között, a Matematika és
Jakab Hunor beszámolója a Tudományos Diákkörök Erdélyi Konferenciája (TUDEK – 2015) matematika és informatika szekciójáról
Idén is megrendezésre került a 14 éves múlttal rendelkező Tudományos Diákkörök Erdélyi Konferencia, a Kutató Diákok Országos Szövetsége és a kolozsvári Apáczai Csere János Elméleti Líceum szervezésében, november 27. és 29. között. Ez a rendezvény a TUDOK konferencia erdélyi szakaszának minősül, amelyre az idén 171 diák jelentkezett 111 dolgozattal. Ezek közül a műszaki tudományok szekciójában 13