Darvay Zsolt: In memoriam Bege Antal

Megjelent a Matlap 2012/4. számában

„Évente egyszer, csendesen körbesétálok az iskolában”

Milyen volt az 70-es évek végén, a 80-as évek elején magyar diáknak lenni a csíkszeredai – akkor vegyes tannyelvű – gimnáziumban? Az adott körülmények között olyan közösségnek tudta-e érezni a diákságot, amelynek jó volt tagja lenni?

Amikor én végeztem, az osztályok többsége magyar tannyelvű volt, nem érződött a vegyes tannyelvűség. Az osztályban a hangulat, az iskola tanulásorientáltsága, valamint az egyéni útkeresés a matematikában, az elért eredmények segítettek átvészelni azokat az időket anélkül, hogy nagyobb nyomokat hagyott volna bennem. Számomra a Márton Áron Gimnázium mindenképpen kiemelt jelentőséggel bír, speciális helye van az emlékezetemben, mivel itt jártam már óvodába is, itt végeztem az általános iskolai és középiskolai tanulmányaimat, és az egyetem elvégzése után néhány évet tanítottam is itt, 1990-ig. Mindezek mellett az iskola közelében laktam és a szülői házból figyelhettem, hogy okosodásom alatt mennyit nőttek vagy mennyire „takarják” el a fenyők az iskola bal oldali tornyát. Mai napig, évente legalább egyszer csendesen körbesétálok az iskolában, és ha meghívnak, szívesen tartok előadást a diákoknak és tanároknak is.

Pályaválasztása szempontjából mennyire volt meghatározó a középiskola, vagy annak valamelyik tanára?

Azt gondolom, hogy mindenki életében valamilyen módon az iskola meghatározó szerepet tölt be. Én már elemi iskolás koromban szerettem a matematikát, de azt hiszem, az általános iskola felső tagozatán alakult ki végső elkötelezettségem e tudomány iránt. Ehhez nagymértékben hozzájárult Kovács Katalin tanárnő, és később, a líceumi éveim alatt Lázár József osztályfőnököm, akivel például a pityókaszedések alatt jókat beszélgettünk tudományról – ő fizikatanárom volt, jelenleg a kolozsvári Műszaki Egyetem tanára –, és Bögözi Mihály matematika tanárom – de nem lebecsülendő az egyéni munka szerepe sem. Az iskolában szerettem az irodalmat is, például a Váli Éva által tartott román  irodalom órák eredményeként több regényt  román eredetiben olvastam el. Az akkori tanári kar erejét mutatja az a sok személyiség, akik a gimnáziumban végeztek, és ma számtalan tudományág fontos személyiségei hazánkban vagy külföldön.

Milyen volt, vagy egyáltalán volt-e diákélet azokban az években a gimnáziumban? Ön részt vett benne, vagy inkább „tanulós” diák volt?

Az akkori időknek megfelelő diákélet létezett. Kilencedik osztályos koromban már szerveztem matematika versenyt az osztálytársaimnak egy osztálybuli előtt, ez, azt hiszem, jól szemlélteti az akkori diákéletet. A tudomány művelése mellett a matekversenyek azóta is fontos szerepet töltenek be az életemben, attól függetlenül, hogy versenyzőként vagy később tanárként, szervezőként vettem részt bennük. Pillanatnyilag például egy olyan egyedülálló matematikai csapatversenyt szervezek a Sapientia Egyetemen erdélyi iskolák csapatai számára, amelyben a csapatmunkának nagy jelentősége van.

Szakemberként hogyan látja a romániai magyar középiskolai, és docensként az egyetemi magyar nyelvű matematikaoktatás helyzetét?

Az utóbbi húsz évben nagy változásokon ment át a társadalom és az oktatás is. A matematika nem egy piaci tudomány, itt sokszor évekbe, évtizedekbe telik egy nehéz, megoldatlan feladat megoldása, ezért egy kis időnek kell eltelnie, amíg a matematikai oktatás alkalmazkodik. Ehhez lehet, hogy külső segítségre is szükség van az oktatási szakemberek részéről, de azok részéről is, akik benne vannak a tudományos körforgásban. Az egyetemi oktatásban is változtatásokra van szükség, és nagyobb együttműködésre a két oktatási rendszer között. Sokan elkeserítőnek tartják a jelenlegi helyzetet, én azt hiszem, van remény, és ha bizonyos mértékig át fog alakulni a matematikaoktatás szerepe, akkor is megtartja meghatározó szerepét a tudományok oktatásában.

Végezetül pedig még egy pár szót a középiskolai évekről: mi volt, amit a leginkább szeretett a gimnáziumban, és mi volt az, ami kevésbé nyerte el tetszését, vagy pedig egyenesen kellemetlenné tudta tenni a diákéveket?

Sok ember számára lehet, hogy úgy tűnik, kellemetlen volt az én időmben a diákélet, de a mi felfogásunkban akkor jó volt. Szerettem a versenyeket, a matematikatáborokat, ezekben tanárként is részt vettem néhányszor 1986 és 1990 között. Külön örömet jelentett egy nehéz feladat megoldása (ez sokszor nem csak matekórákon történt), vagy egy új feladat szerkesztése, de az is, amikor olyan matematikát tanulhattam, ami később a kutatási területemmé vált – ez a számelmélet –, és amelyet az iskolában nem tanultunk.

Az interjút Forró-Erős Gyöngyi készítette
Megjelent a Hargita Népe 2011. február 4-i, XXIII. évfolyam, 24. számában

Bege Antal 1981-ben érettségizett a csíkszeredai Márton Áron Gimnáziumban, 1986-ban szerzett egyetemi oklevelet a kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem matematika szakán. 1986–1991 között középiskolai tanárkén dolgozott, 1991–95 között pedig asszisztensként tevékenykedett a Babeş–Bolyai Tudományegyetem kolozsvári Matematika- Informatika Fakultásán, ahol 2000-ben doktorált. 2003-ig lektorként dolgozott, 2003–2008 között pedig egyetemi előadótanár volt. 2008-tól Marosvásárhelyen, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetemen előadótanár, docens.