A XVII. Erdélyi Tudományos Diákköri Konferencia díjazottjai

2014. május 18-án, vasárnap este ünnepi gálán díjazták a XVII. Erdélyi Tudományos Diákköri Konferencia legjobb dolgozatait és azok készítőit. A díjátadó előtti köszöntőbeszédében Soós Anna, a BBTE rektorhelyettese a diákkörök jelentőségét hangsúlyozta, illetve megköszönte a műhelyteremtő tanárok munkáját. Szabó Árpád Töhötöm, a KMEI elnöke a kutatói felelősségre hívta fel a figyelmet, majd Rés Konrád, a KMDSZ elnöke dicsérte meg a szervezőket, és a jövő évi részvételre biztatott minden diákot.

Weiszburg Tamás, az OTDT alelnöke beszédében kifejtette, hogy az szeretné, ha a diákként önálló többlettevékenységet végzők be tudnának kapcsolódni a diákköri közösségekbe. Majd kijelentette, hogy szerinte a jövőre Kolozsváron sorra kerülő XXXII. OTDK Fizika, Földtudományok és Matematika Szekcióját technikailag jól meg tudják szervezni.

Matematika szekció

II. díj: Takács Petra-Renáta
III. díj: Simon Levente

Informatika szekció

I. díj: Balázsi Beáta, Ráduly Sándor, Kardos Örs-Tihamér
II. díj: Brassai Beáta, Varga Boglárka
III. díj: Bán Róbert, Fazakas Tibor, Merli András, Mezei Zsolt, Szász István, Győri Réka, Imecs Tamás, Török Enikő

Gratulálunk minden résztvevőnek!

etdk-17-3etdk-17-2etdk-17-4etdk-17-10etdk-17-8etdk-17-7etdk-17-9etdk-17-6etdk-17-5etdk-17-1etdk-17-12etdk-17-11


További fotók: informatika szekció, matematika szekció