Felkészítő program a Microsoft Imagine Cup nemzetközi technológiai diákversenyre
Alkalmazást fejlesztenél a Microsoft Imagine Cup következő fordulójára? Az országos döntőben elérhető teljesítmény nagymértékben függ nemcsak az eljárástól, amely alapján létrehozod az alkalmazásod adaptációs stratégiáját a végső felhasználók számára, hanem a bemutatás minőségétől is.
A Spherik Accelerator keretében létrehoztuk a Spherik Student programot, amelynek segítségével első alkalommal támogatjuk azokat a romániai hallgatókat, akik szeretnének részt venni a megmérettetésen és ütőképes megoldásokat fejlesztenek, hogy megnyerhessék a versenyt!
A program által biztosított előnyök valamennyi résztvevő hallgató számára ingyenesen elérhetőek:
- helyi edzőkből, hajdani zsűritagokból, oktatókból szerveződő panel, amelynek rendeltetése, hogy visszajelzést adjon a kezdeti koncepciókra, a technikai kivitelezés megkezdése előtt
- felhasználó-orientált dizájn workshop és lokális esettanulmányok a technikai kivitelezés fejlesztésére
- két hét mentorálás a végső bemutatás előkészítésére
- munkatér a Liberty Technology Park keretében
Feliratkozni a www.spherikaccelerator.com honlapon, 2013. november 25-ig lehet.
A program fejlesztése a Babeş-Bolyai Tudományegyetem és a Műszaki Egyetem együttműködésének eredménye.
Támogatók: Microsoft Romania és Digilent Romania.
Bármilyen kérdést a contact@spherikaccelerator.com email címre lehet küldeni.