Laborfeladatok | Pontok | Vizsgafeltételek
Laboron a megjelenés kötelező. 2-nél több hiányzás esetén az első,
5-nél több esetén pedig a második vizsgaidőszakban sem lehet vizsgára
jelentkezni.
Az előadásokon lesznek rövid felmérők. Egy alkalommal
elérhető pontszám: 4.
Az
alább megadott weboldalon feltöltött laborfeladatoknak a következőket kell
tartalmazniuk:
Megj.: Abban az esetben, ha a hallgató a programot órán bemutatja, a fenti három pont nem kötelező
A fentieket az alábbi címen kell feltölteni, bejelentkezés után (a felhasználónév illetve jelszó megegyezik a linux szerveren érvényes felhasználónév-, illetve jelszóval):
www.scs.ubbcluj.ro/~labhu/laborok.php
A tömörített vagy e-mailben küldött feladatokat, illetve amelyek nem tartalmazzák a fenti elemeket nem vesszük figyelembe. Azokat a feladatokat is fel kell tölteni, amelyeket órán esetleg megnéztünk. A feltöltés és nem a bemutatás dátuma számít.
Egy el nem fogadott feladatot legfeljebb kétszer lehet újraküldeni. Ha harmadszorra sem fogadtuk el, a pontszám fele jár (1 fele 0!), amennyiben kétszer érdemben próbált javítani rajta. Egy hibásként el nem fogadott, érdemben javítva kétszer újra nem küldött feladatra nem jár pont.
Amennyiben két vagy több személytől
nagyon hasonló feladatokat kapunk -20 pont jár rá,
függetlenül attól, hogy ki kitől
másolt, kié volt az eredeti, és
később sem lehet újra beküldeni.
Az „együtt dolgoztunk” szöveg sem lehet
mentség. Az
előző évekből származó feladatok is a „csalás” kategóriába tartoznak.
A leadott laborfeladatok, felmérők és plusz pontok összesítése megtalálható az elsõ elõadáson megadott címen.
A már feltöltött saját feladatok helyzetét (még nem volt feldolgozva, el van fogadva, hibás, stb.) ugyanott lehet nyomonkövetni, ahol a laborházik feltöltése történt (www.scs.ubbcluj.ro/~labhu/laborok.php).
Laborokon lesznek helyben megoldandó feladatok is. Ezekkel az első 3, helyes megoldást bemutató hallgató pontokat szerezhet (azonos időben történő bemutatás esetén többen is).
pluszpontok:
Vizsga (két részből áll):
- elméleti vizsga (max. pontszám 40, az átmenő osztályzathoz
szükséges minimális pontszám 20)
- gyakorlai vizsga (max. pontszám 40, az átmenő osztályzathoz szükséges minimális pontszám 25)
Az elméleti és a gyakorlati vizsgán egyaránt el kell érni az átmenő osztályzathoz szükséges minimális pontszámot.
vizsgajegy = (<elméleti vizsga pontok> + <gyakorlati vizsga pontok> + <hozott pontok*>)/10
*a „hozott pontok” az évközi tevékenységből
származó pontszám 80%P fölötti részét jelentik (ahol 1%P
1pontnak felel meg)
A fentebb leírt feltételek mindenkire vonatkoznak, aki vizsgázni akar,
nem csak a másodévesekre! A magasabb évesekkel megegyezhetünk -lehetőleg még a félév elején- abban,
hogy csak feltöltik a megoldásokat (mindenkivel személyesen, nem érvényes az, hogy „másoktól úgy hallottam,
hogy ...”) és nem jönnek el